“Keresem az utam,

2011 december 29. | Szerző: vidékilány |

http://www.youtube.com/watch?v=uh8HNCu96JM

Mit tehetnék? Semmit.

Nincs út sem előre, sem vissza, csak én vagyok, egyedül egy házban, amiből kitörhetnék, amikor kedvem tartja, de nincs hozzá kedvem.

Túlélem-e erősségben azt, ami most van? Megmondta, hogy ez lesz, és én nem csodálkozom, csak fáj egy kicsit. Egy kicsit…

Botladozom. Álmélkodom. Fájok.

Olvasok. Erőt gyűjtök éjszaka, elveszítem nappal.

Átkozott örvény, amibe lassan beleszédülök, és a kiút létezik, de olyan fájdalmas, hogy még rá gondolni is rossz.

Lépj hátrább a fától, hogy meglásd az erdőt. Nem hagytam lebeszélni magam, görcsös akaratossággal markolok valamit, ami valójában soha nem volt az enyém.

Szeretem, és túl fogom élni, ha mást osztott rám a Teremtő. Csak nehéz elhinni.

Ha Igazi, úgyis visszatalál. El kell engednünk azt, amit szeretünk, hogy szállhasson a madár.

A kis fecske is hazatér tavasszal, az én madárkám is elmehet, és talán túléli, hogy a saját akarata tartja fogva. Értem. Vettem.

Repülj, madár, repülj!