Így kell?

2011 július 1. | Szerző: vidékilány |

 Azon tűnődöm, milyen furcsa dolog az emberi megbocsátás. Milyen kevesen képesek rá szívből, és milyen könnyen dobáljuk mégis a szót: Bocsánat!

Megbántottam valakit, azóta is őrlöm magam rajta. Pedig bocsánatot kértem. Sőt, azt is kértem, beszéljük meg. De ő nem az a megbeszélős fajta. Nagyon lealáztam magam, nagyon… de ő nem szól, nem ír, nem válaszol… és túl messze van.

Azt hiszem, nem az a bajom, hogy közönyös maradt és távolságtartó. Nem is az, hogy nem szólt semmit.

Nem tudom, mit érez, és a bocsánata nélkül én sem tudok olyan könnyen megbocsátani magamnak. Pedig amúgy nem vagyok egy haragtartó lélek… de most haragszom. Elsősorban magamra.

Ha befejeztem a lelkizést, majd írok rendes bejegyzést is. Addig marad egy szép “kép”, Meseországból. Arról mesélek legközelebb.